Itt a versenyigazgató beszél!
Rutkovszky Ede, a Debrecen Maraton versenyigazgatója „főállásban” az Európai Atlétikai Szövetség versenykoordinátora, emellett a Magyar Triatlon Szövetség társadalmi alelnöke. A szakember Debrecenben nőtt fel, évekig versenyszerűen triatlonozott, a Sportcentrumnál végzett korábbi munkájával három nagy cívisvárosi világesemény sikeréhez is hozzájárult. Nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkezik: dolgozott Lausanne-ban az Európai Atlétikai Szövetségnél.

2015 és 2018 között a Magyar Atlétikai Szövetség ügyvezető igazgatójaként irányította a szervezet mindennapi működését, és kulcsszerepe volt a 2017-es EYOF, valamint a 2018-as győri U18-as atlétikai Európa-bajnokság rendezésében. 2023-ban a budapesti atlétikai világbajnokság antidopping csoportját vezette.
A versenyszervezésben szerzett sokéves tapasztalatát idén tavasszal a Debrecen Maraton versenyigazgatójaként is kamatoztatja. A viadal előtt kicsivel pedig most pár nagyon fontos tanácsot és „útravalót” ad nektek.
Kérjük, hogy figyeljetek oda a folyamatos frissítésre, hiszen ez nagyon fontos. Természetesen be kell tartani a fair play alapvető szabályait is. Az egyik ilyen, hogy amikor előznek titeket, húzódjatok le az optimális ívről, így adva utat a gyorsabb versenyzőknek. Nagyon-nagyon fontos, hogy figyeljetek magatokra és másokra is, hogyha azt látjátok, hogy valakinek orvosi segítségre van szüksége, mihamarabb jelezzétek ezt az útvonalon szolgálatot teljesítő kollégáknak. A rajtszámotokat mindig elől és mindig jól láthatóan viseljétek, arra ne rajzoljatok, de írjatok semmit. Ne feledjétek, a rajtszám átvételével ti is elfogadjátok a versenyszabályzatot, melynek aktuális verziója megtalálható a verseny honlapján. Legyetek felkészültek a Debrecen Maratonra fizikailag és felszerelésben is. Élvezzétek majd a versenyzést március 29-én, és mosolyogjatok, amikor befuttok a célba, hiszen ez azt jelenti, hogy teljesítettétek a távotokat. Sokan leszünk, és ez egy nagyszerű közösségi élmény lesz. Jó sportolást kívánunk mindenkinek!
Találkozunk március 29-én!