Fenntartható tempóban!
Debrecen, mint Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa, évről évre újabb lépéseket tesz azért, hogy a gazdasági növekedés mellett élhető, fenntartható és közösségközpontú várost teremtsen.
A tervek szerint 2026-tól évente sorra kerülő városi Debrecen Maraton ebbe a törekvésbe illeszkedik, hiszen nem csupán sporteseményként funkcionálhat, hanem átfogó társadalmi, gazdasági és környezeti hatásokat hozhatna a város számára.
A maraton nemcsak a sport ünnepe, hanem a jövő iránti felelősségvállalás szimbóluma is. Küldetésünk, hogy a futás örömét összekapcsoljuk a fenntarthatóság értékeivel, és minden résztvevő számára példát mutassunk a környezettudatos gondolkodásban.
Elektromos járművekkel és alacsony karbonú logisztikával csökkentjük a rendezvény ökológiai lábnyomát, miközben arra ösztönözzük futóinkat és nézőinket, hogy közösségi közlekedést válasszanak. Nyomon követjük és mérhetővé tesszük a karbonkibocsátást, amelyet átláthatóan publikálunk, és ahol lehetséges, kompenzálunk.
A frissítőpontokon PET-palackokat gyűjtünk, hogy új életet kapjanak „Bottle-to-Bottle” újrahasznosítással, a pohármentes frissítést pedig re-poharakkal biztosítjuk. A pálya menti szalagok, valamint a rajtszámok és chipek újrahasznosítható változatával is hozzájárulunk a hulladékcsökkentéshez.
Az eseménypólók esetében is szakítunk a pazarló gyakorlattal: nálunk nincs kötelező, felesleges póló. A futó maga döntheti el, szeretne-e magának emléket. Az általunk kínált prémium eseménypóló kizárólag újrahasznosított anyagból készül.
A rajtközpontban a futócipők és megmaradt pólók sem vesznek kárba: megfelelő fertőtlenítés után rászorulókhoz kerülnek, így a sport ereje közvetlenül segíti a közösséget. Helyi beszállítók bevonásával és az ételmaradékok, csomagolóanyagok minimalizálásával pedig a fenntarthatóságot a teljes rendezvényláncba beépítjük.
Digitális programjainkkal papírmentes alternatívát kínálunk, miközben az edukációra is nagy hangsúlyt fektetünk: arra bátorítjuk résztvevőinket, hogy saját kulacsot hozzanak, tudatos döntéseikkel pedig közösen formáljuk a jövőt.
Erős partnereinkkel együttműködve olyan rendszert építünk, amelyben a sportélmény és a környezettudatosság kéz a kézben jár. Víziónk egy olyan maraton, amely nemcsak a jelenben ad felejthetetlen élményt, hanem a jövő generációinak is tisztább, élhetőbb, egészségesebb világot hagy örökül.